Műsorinfó

Mecsek Táncegyüttes a magyar tánchagyományok hiteles színpadi megjelenítésére törekszik. Koreográfiáinkat ennek megfelelően az autentikus feldolgozási mód jellemzi. Folklórműsorunkban – egyebek mellett – ízelítőt nyújtunk a Dunántúl látványos eszközös ugrós táncaiból és több száz éves múltra visszatekintő verbunkhagyományából, a Felvidék különleges hangulatú leánytáncaiból, a Tiszai dialektus jellegzetes csárdásaiból és virtuskodó botolójából, valamint Erdély lendületes páros és virtuóz férfitáncaiból.

Ezenkívül történelmi táncok is megtalálhatók repertoárunkban, melyeket elsősorban bálnyitók alkalmával adunk elő. Reneszánsz és reform kori kompozícióink korhű dallamokkal és jelmezekkel varázsolnak ünnepélyes hangulatot.

Új szín jelent meg műsorunkban, amikor célul tűztük ki táncszínházi darabok színpadra állítását. A főként mozdulatokban megfogalmazott humorra és groteszk képekre épülő kamaraszámok közül kiemelkedik a Tóték tánca, mely a tánc szavaival idézi meg Örkény drámáját. A Huncut mesében a kecskéit kereső oláh leány története jelenik meg autentikus környezetben, dramatikus feldolgozással. Harmadik táncszínházi darabunkban a színpad szorítóvá változik, színteret nyújtva a ringbe szálló táncosok virtuskodó és poénokkal fűszerezett bokszmérkőzésének. Pulpitus című kompozíciónk rövid korrajzokat vonultat fel az ötvenes évektől napjainkig, egy-egy időszakra jellemző sláger felidézésével. Életem filmje c. darabunkban a szereplők Karinthy rekeszizmokat próbáló írása nyomán táncolják el visszafelé a főhős történetét. A Liftben pedig hétköznapjaink ellentétes karakterei vészelik át közösen a néhány percnyi összezártságot.
Táncszínházi koreográfiáinkból – színész bevonásával – egyrészes, 80 perces önálló programot is összeállítottunk, Táncos történetek címmel.

Fellépéseket a 30 fős teljes tánckarral és kamara formációval is vállalunk, egy koreográfia (5-10′) bemutatásától a két részes önálló estig.

A táncegyüttest kísérő Mecsek Zenekar népzenei műsorok, táncházak lebonyolításában áll rendelkezésre.

 

Az alábbi linkeken nézzétek meg koreográfiáinkat:

Számfira-Nagy Zita- Számfira Máté: Regrut din Bihor

Kovács-Jelinek Emese-Kovács József: Gömöri szerelem

Putz Katalin-Jocha Balázs: Avatás

Molnár Péter: Bor’anyja